Idén 125 éves az autózás

Örömmel tudatjuk, hogy az autózás idén ünnepli 125. jubileumát. Akár a nyomtatás, vagy néhány évtizede az internet, az autó feltalálása is rengeteg változást indított el az emberiség életében és kultúrájában.
Az autók régebben még kézzel, egyenként készültek, ma már futószalagokon haladnak, és eközben egy fémvázra szerelik az alkatrészeket. (Például az elektronikát, az üléseket, a motort, a felfüggesztéseket stb.) Az első futószalagon gyártott autó a Ford T modell volt. Ki gondolta volna 125 éve, hogy eljön az idő, amikor fura járgányok kergetik egymást körbe- körbe egy pályán. Pedig az autó feltalálása visszafordíthatatlan lavinát indított el a sebesség világában. Ayrton Senna, Michael Schumacher, Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton nevét még azok is ismerik, akik nincsenek otthon a Forma 1 világában. A "száguldó cirkusz" történetét számtalan érdekes legenda övezi, köztük a híres "Ezüstnyílé". Az 1930-as években az autóversenyzők szervezői biztonsági okokból 750 kg-ban határozták meg a versenyautók maximális súlyát. Az 1934-es szezonra, 10 hónap alatt készítették el a Mercedes legújabb versenyautóját.
Ám a nürburgringi verseny előtti mérlegelésen kiderült, hogy az autó 1 kg-mal meghaladta a megengedett súlyhatárt. Ekkor Manfred von Brauchitsch, a cég versenyzője megjegyezte, hogy tenniük kell valamit, különben "lekopik a cég nevéről a lakk". A tervezőknek nem is kellett több: lekaparták a festéket a járműről. A legenda szerint így született meg a híres "Ezüstnyíl", amely 1935-ben 10 nagy versenyből 9-et meg is nyert.
|