Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Jót tesz a turbó a fogyasztásnak? Kép

Ha valaki csak úgy elejti, hogy vett egy Leont turbós benzines motorral, egy 180-200 lóerős, sportfutóműves autó ugrik be. Pedig van egy nagyon kicsi és kifejezetten takarékosságra hangolt turbómotor is az autóhoz.

Ránézésre öt éve változatlan a SEAT Leon, pedig tavaly kicsit megújult. A külső módosítások csak azoknak szúrnak szemet, akik az előző Leonnal járnak, belül feltűnőbb a műszerek új rajzú cifferblattja és az átalakult fűtés-szellőzés.

Furcsa, hogy legalább a modellfrissítés örömére nem tudtak kezdeni valamit az üres, nagy fekete felületekkel a műszerfalon, a sötét tepsik továbbra sem szépek.

Elvileg a hátsó szélvédő nagyobb lett, de a Leonnal tolatni így is elég kilátástalan. Magas vezetőknek a látványt oldalirányban is korlátozza a B-oszlop, amely betakar a hátratolt ülés miatt.

Inkább nézzünk előre, mert az autó újdonsága a motortérben van. A közvetlen befecskendezéses 1,2 TSI gyorsan szétspriccelt a VW konszern kínálatában, a Polótól az A3-on át a Yetiig kapható a kis és a kompakt autókhoz.

Mint eddig minden más autóban, a Leonban is tetszett. Alapjáraton annyira halk, mintha már le is fulladt volna, pedig erre csak az első napokban kellett ügyelni. Ezerkettes motort utoljára a G Astra és a FIAT Stilo kínált az alsó középkategóriában, de a köbcentik számánál nagyobb hatással van rá a feltöltés.

A turbó révén a motor egész energikus, és ami ereje van, azt már minimális fordulaton leadja. 175 Nm nyomatékra pár éve a kétliteres szívómotorok is büszkék lettek volna, most pedig egy ezerkettes gép tudja ugyanezt, igen alacsony fogyasztással.


Városban 7,9 litert mértünk, ami egy benzines kompakt autótól jó eredmény, a régi ezerhatos úgy bevert 11 litert, hogy alig győztük utántölteni. A jól kiosztott, hatfokozatú váltóval autópályán és országúton is megmarad a kedvező fogyasztás.

100 körül 5,7 literrel el lehet gurulni. A gázt gyorsabb tempónál sem kell elvenni a kanyarok előtt, mert a kényelmes ülések és a nagy hátsó lábtér mellett a Leon egyik erőssége továbbra is a futómű. Budapesten kicsit rázós, de szép stabilan fut vele a Leon.

A tesztautó stop-start rendszerrel csökkentette a fogyasztást és a szén-dioxid-emissziót.

Amikor az automatika a hideg motor vagy a cudar idő miatt nem volt üzemkész, üzenet jelent meg a műszerfalon, hogy épp nem aktív.

A motort leállító és a váltót egyesbe tolva, kuplungolásra újraindító rendszerhez nagyobb kapacitású, 68 Ah-s akkumulátort ad a gyár.

Szinte biztos, hogy unikális extra lesz az itthon eladott Leonokban, mert nagyjából százezer forintos felárat kérnek érte, és csak az ESP-vel csomagban, összesen 257 500 forintért rendelhető. Nagyjából a Lófej-ködig kellene autóznunk, hogy a motorleállítás behozza az árát a városban megspórolt néhány decin.

Fogjuk fel inkább a környezetvédelemért hozott áldozatnak, de ezt ingyen is megteheti bárki a motort kézzel ki-be kapcsolva.

Nem drága a TSI

A tesztautóval könnyű volt betartani a sebességhatárokat, részben, mert autópályán kijön, hogy az aprócska motor összesen 105 lóerős, de a Good Stuff modellhez szériafelszerelésként járó tempomat is segít.

Az ESP-t extraként 147 500 forintért mérik, de a tesztautó esetében már eleve benne volt a start-stop rendszer csomagjában, annak megrendelésekor a környezettudatos ügyfél a biztonságra is igent mond.

A menetstabilizáló elektronika tudja a ma szokásos kiegészítő ESP-funkciókat, benne a diffizárat imitáló elektronikus kipörgésgátlóval, a fékasszisztenssel és a lejtőn elindulva mindig hasznos visszagurulás-gátlóval.

Idén a JATO Dynamics forgalombahelyezési adatai szerint 221 embernek jutott eszébe, hogy SEAT Leont vegyen. A két év alatt negyedére csökkent magyar piacon ez még mindig nem rossz, de a Leon ezzel a motorral több vevőt is megérdemelne.

Forrás: vezess.hu


A cikkhez tartozó galéria képei:
kép kép kép kép
Autoindex - Autoindex - Autoindex - Autoindex - Autoindex
Kép kiválasztása:
Kép
BMW 7 LIMOUSINE - További képek ...
Kép
CITROËN C5 - További képek ...
Kép
NISSAN Tiida 5 Door - További képek ...
Kép
BMW M3 CABRIOLET - További képek ...
Kép
CHEVROLET Epica - További képek ...
Kép
KIA Cee'd 5Door - További képek ...
Kép
OPEL Astra Sedan - További képek ...
Kép
MAZDA 2 5 DOOR - További képek ...
Kép
SKODA Fabia Sedan ...
Kép
OPEL Astra Twin Top ...
Kép
PEUGEOT 206 3Door - További képek ...
Kép
DACIA Logan MCV - További képek ...
Kép
KIA Sorento - További képek ...
Kép
TOYOTA COROLLA VERSO ...
Kép
SEAT Cordoba - További képek ...
Kép
HONDA LEGEND - További képek ...
Kép
CITROËN C1 5 Door - További képek ...
Kép
MOTOFEST'09
Kép
Acura RL - További képek ...
Kép
LAND ROVER Discovery ...
Kép
RENAULT Twingo - További képek ...
Kép
VOLKSWAGEN Caddy - További képek ...
Kép
MAZDA RX-8 - További képek ...
Kép
Alfa Romeo Spider - Sokak egybehangzó véleménye
Kép
LAND ROVER Defender SW 5 Door ...
Kép
Alfa Romeo 8C Competizione ...
Kép
CHEVROLET Lacetti 5Door ...
Kép
HYUNDAI GRANDEUR ...
Kép
FIA GT 2009, Hungaroring
Kép
SUZUKI Grand Vitara Wagon ...
Kép
HONDA City Sedan - További képek ...
Kép
JAGUAR XF - További képek ...
Kép
FORD Focus Coupe US ...
Kép
AUDI A6 ALLROAD - További képek ...
Kép
LEXUS IS-F - További képek ...
Kép
NISSAN Primera Traveller ...
Kép
SUZUKI Grand Vitara 3 Door ...
Kép
AUDI A4 - További képek ...
Kép
JEEP Cherokee - További képek ...
Kép
PEUGEOT 207 3Door - További képek ...
Kép
KIA Rio 5 Door - További képek ...
Kép
BMW 6 COUPE - További képek ...
Kép
MERCEDES-BENZ GLK ...
Kép
INFINITI G Coupe - További képek ...
Kép
LAMBORGHINI Gallardo Spyder ...
Kép
CORVETTE Convertible - További képek ...
Kép
MERCEDES-BENZ CLS ...
Kép
MERCEDES-BENZ E ...
 2 3 4 5 6 7 8 9 10  Következő
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier